Венгрия между двумя войнами. 1919-1944
Венгрия и вторая мировая война

512.

FELJEGYZÉS CIANO OLASZ KÜLÜGYMINISZTER ÉS CSÁKY MAGYAR KÜLÜGYMINISZTER KÖZÖTT VELENCÉBEN 1940. JANUÁR 5—6—7-ÉN FOLYTATOTT TÁRGYALÁSOKRÓL

Budapest, 1940. január 7.

Gróf Ciano olasz külügyminiszterrel folytatott tárgyalásaim 1940-évi január hó 5-én délelőtt 11 órakor vették kezdetüket. A tárgyalások színhelye a velencei Hotel Danieli volt.

Ciano gróf beszélgetését azzal kezdte, hogy közölte velem, hogy a román kormány Antonescou volt román külügyminiszter útján, akit e célból külön megbízottként küldött ki Rómába, az olasz kormány tudomására hozta, hogy Románia csak abban az esetben fog ellenállni Oroszország esetleges fegyveres támadásának, ha Olaszország részéről katonai segítségben részesül, továbbá, ha biztosítékot nyer arra nézve, hogy Magyarország nem fogja Romániát hátbatámadni. Ezek előrebocsátása után Antonescou a román kormány nevében arra kérte az olasz kormányt, hogy igyekezzék rábírni a magyar kormányt arra, hogy Magyarország ne támadja hátba Romániát abban az esetben, ha Románia Oroszországgal fegyveres konfliktusba keverednék. Ciano gróf a román kormány kérelmét tolmácsoló Antonescouval szemben mindenekelőtt ama meggyőződésének adott kifejezést,hogy kizártnak tartja,hogya magyar kormányerre rábírható legyen anélkül, hogy román részről területi engedményeket nyerjen, tekintve, hogy a magyar—román kérdés valamelyes kisebbségi jogrendszer kiépítésével többé már meg nem oldható. Mindazonáltal kilátásba helyezte Antonescounak, hogy a román kormány kívánsága értelmében kísérletet fog tenni a magyar kormánynál113

Ciano gróf, miután a román kormánynak Rómában tett eme lépését előttem ismertette, a Ducera való határozott hivatkozással kijelentette, hogy az olasz kormánynak eltökélt szándéka, hogy Romániát orosz részről való megtámadtatása esetén repülőgépekkel és páncélautókkal fogja segíteni. Az olasz külügyminiszter ezzel kapcsolatban annak a véleményének adott kifejezést, hogy Magyarország abban az esetben, ha biztosítékot nyújtana Romániának arra nézve, hogy azt nem támadja hátba, számíthatna a határmenti területsávnak és a Bánát körüli részeknek átengedésére.

Ciano gróf e kijelentésére azonnal határozottan leszögeztem, hogy a magyar kormány a határmenti területsávnak és a Bánát-körüli részeknek átengedésével semmiképen sem elégedhetik meg. Kérdésére, hogy Magyarországnak mik a területi igényei Romániával szemben, azt feleltem, hogy Magyarországnak akkora területet kell visszakapnia, hogy döntő befolyást gyakorolhasson a Kárpátok védelmére. Ciano ezek után azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy miként képzelem ezt megvalósítani, mert hiszen Románia ebbe harc nélkül nem fog belemenni. Úgy, ahogy Tatarescounekünk megüzente, vagyis a kilátásba helyezett román ágyukra magyar szuronyok-kai fogunk válaszolni — feleltem én Cianonak. Az olasz külügyminiszter majd azt kérdezte tőlem, hogy mi történik az erdélyi kérdéssel akkor, ha Anglia és Franciaország győz, amire az volt a válaszom, hogy Anglia és Franciaország nem fog törődni azzal, hogy Marosvásárhely magyar vagy román-e. Cianonak arra a megjegyzésére, hogy nehéz lesz a világgal elfogadtatni azt a thézist, hogy olyan kiterjedésű területek csatoltassanak vissza Magyarországhoz, amelyeken egy magyarra három román esik, rámutattam arra, hogy ez a beállítás a román propaganda hazugsága, és átadtam neki a követeléseink minimumát és maximumát feltűntető térképgyűjteményt és statisztikai táblázatokat ( drb melléklet),114 amelyeknek rövid tanul-
mányozása után Ciano láthatólag meg volt lepve. Néhány percig csendesen gondolkozott, majd megjegyezte, hogy Mussolininak az az aggálya, hogy a mostani kisebb, de erős Magyarországból, egy nagyobb, de gyengébb, nemzetiségi összetételű Magyarország lesz. Erre megmutattam neki a Miniszterelnök Úrtól kapott titkos térképtervezetet az új Magyarország nemzetiségi összetételéről, megmagyarázván, hogy bizonyos lakosságcserével az azon feltüntetett közel 65 százalékú magyar többséget 70 százalékra is fel tudnók emelni. Ha lehetséges, ez a térképtervezet még nagyobb benyomást tett rá. Ezek után Ciano gróf aziránt érdeklődött, hogy ha már úgy látszik, csak háborúval lehet a magyar—román kérdést elintézni, mikor akarjuk azt meg­csinálni. Azt feleltem, hogy ezt nem tudom, mert ez a körülményektől függ. Támpontként csak azt mondhatom neki, hogy a Főméltóságú Kormányzó Ur és a magyar kormány akként határozott, hogy ha Oroszország Romániát megtámadja és utóbbi becsületesen, fegyveresen védi Besszarábiát vagy bármely más határát, Magyarország nem fogja Romániát hátbatámadni addig,

1. amíg a román hadsereg fel nem bomlik és vele együtt az ország is nem bolsevizálódik,

2. amíg az erdélyi magyarok életét veszély nem fenyegeti és végül

3. amíg Románia akár Oroszországnak, akár Bulgáriának területi engedményeket nem tesz anélkül, hogy ilyeneket Magyarországnak is tenne, vagyis amíg diszkriminációt nem követ el Magyarország rovására és más államok javára akár békében, akár pedig háborúban.

Ezzel kapcsolatban felhívtam Ciano figyelmét arra a körülményre is, hogy a magyar kormány amúgyis nehéz helyzete tarthatatlanná válnék, ha a magyar közvélemény azt észlelné, hogy Románia Besszarábiát erdélyi magyar csapatokkal akarja megvédeni és ezzel egy csapással két legyet akar ütni, vagyis Besszarábiát megvédeni és az erdélyi magyar kisebbségtől megszabadulni. Közbevetőleg Ciano gróf megkérdezte tőlem, hogy mi nem félünk-e az oroszoktól, amire azt válaszoltam, hogy egyáltalában nem és felfogásomat indokoltam. Ennek folyamán hangsúlyoztam, hogy a Főméltó-ságú Kormányzó Űr és a magyar kormány fentebb ismertetett álláspontját nagyrészt az indokolja, hogy látván azt, hogy Olaszország a Pápa és a királyi pár legutóbbi vatikáni és quirináli találkozásakor mennyire kiállt antibol-sevista meggyőződése mellett, mi morális okokból azonnal a baráti Olaszország politikájához akartunk alkalmazkodni. Egyúttal azonban arra is kértem Ciano grófot, ne engedje, hogy az olasz sajtó politikánknak ezt az alapelvét túlzottan kihangsúlyozza, mert semmi okunk sincs az oroszokat provokálni.

Bizonyos latolgatás után Ciano gróffal megállapodtam abban, hogy ő a következőket fogja a román kormánnyal közölni:

Az olasz kormánynak az a határozott meggyőződése, hogy Magyarország nem fogja Romániát hátbatámadni akkor, ha a román kormány orosz támadás esetén megfelelően fegyveresen ellenáll és ha az országban a rendet fenn bírja tartani, ha az erdélyi magyarságot és annak jogait a legmesszebbmenőén megoltalmazza és tiszteletben tartja és végül, ha sem békés úton, sem pedig a küzdelem folyamán más államnak területet nem enged át anélkül, hogy Magyarországgal is rendezze a fennálló területi kérdést. Ciano gróf még azt a tanácsot is fogja adni a románoknak, hogy minden egyes tényezőjük kerülje a magyarokkal szembeni kihívó viselkedést.

Hangsúlyoztam, hogy a jelen körülmények között nem kérem őt területi természetű közvetítésre Románia felé, mert azt még korainak tartom, mire ő megjegyezte, hogy a románok közvetítése elől már amúgyis kitért azzal az indoklással, hogy a magyar revíziós követeléseket támogató Olaszország nem óhajt Magyarországra nyomást gyakorolni igényeinek mérséklése céljából.

Ezzel kapcsolatban rámutattam arra is, hogy a magyar kormány már most is komoly áldozatokat hoz azért, hogy Románia békében maradhasson. Nem szabad ugyanis figyelmen kívül hagyni, hogy az idő Magyarország ellen dolgozik, hiszen a németek napról-napra nagyobb mennyiségű hadianyagot szállítanak Romániának, amit csak úgy lehet paralizálni, ha az olaszok nekünk is hasonló mennyiségű hadianyagot bocsátanak rendelkezésünkre. Másrészt a román erődítések napról-napra tökéletesebbek lesznek, vagyis elfoglalásuk mindig nehezebb lesz és több magyar vérbe kerül, ami nem lehet olasz érdek sem. Olyan tréfákat, hogy erődítmények címe alatt magyar községeket leromboljanak és azok lakosságát a Regátba telepítsék át, nem tudom, kibírja-e a magyar közvélemény. (Itt azt is megemlítettem, hogy jó volna, ha a románok abbahagynák az összeesküvések utáni kereséseket.)

Mindenesetre semmi kétséget sem hagytam Ciano grófban aziránt, hogy Magyarország jövőjének biztosítása érdekében a magyar—román problémát a mostani európai konfliktus végleges lezárása előtt szintén rendezni akarjuk, mert azután hosszabb békeperiódus fog következni. Elkövetkez-hetik azonban e rendezés időpontja már akkor is, ha Olaszország hozzálát valamely függő problémájának rendezéséhez, mert hiszen nincsen magyar kormány, mely elbírná azt, hogy Olaszország és esetleges más államok problémái sorban rendezést nyerjenek, Magyarországéi pedig nem. Megjegyeztem, hogy ez már csak azért sem lehetséges, mert a magyar és olasz problémák megoldása között szükségszerű időbeli összefüggést is látok.

Megemlítvén, hogy nem is gondolunk arra, hogy bármiféle kisebbségi jogrendszer létesítése, még ha Magna Chartának is nevezik azt, a magyar— román kérdést nyugvópontra hozhatná, arra is kértem Ciano grófot, hogy nagyon vigyázzon, miként viselkedik Románia felé, mert adott esetben a legmesszebbmenő jóindulat mellett egy óvatlan szó olyan látszatot kelthetne, mintha Olaszország felcsapott volna Románia protektorának, ami természetesen maga után vonná az egész magyar külpolitika bukását, annak minden következményével együtt. Rámutattam a Pester Lloyd folyó hó 5-i számában megjelent német forrásból származó sajtóközleményére,115 amelyekben Németország újból felfedezte Magyarország javára a revíziós gondolatot és azt kérdeztem tőle, nem tartja-e különösnek, hogy ez éppen összeesik jelenlegi olaszországi utammal. Mindenesetre — fejeztem be — Magyarország elvárja, hogy Olaszország a magyar revíziós követeléseket Romániával szemben továbbra is támogatni fogja. Ciano válaszában kijelentette, hogy az általam említett konfliktus-esetek felmerülésekor Olaszország valószínűleg maga fogja kívánni intervenciónkat és hogy egyéb esetben épp úgy számíthatunk Olaszország támogatására revíziós igényeink tekintetében, mint a múltban. Ennek kapcsán megjegyezte Ciano gróf, hogy közölni fogja a románokkal, hogy az olasz kormány a magyar követelésekből nehezen alkudhatik le.

Ezirányú kérdésemre Ciano gróf arra nézve is kötelezettséget vállalt, hogy Olaszország kárpátaljai orosz támadás esetén minket katonailag is fog támogatni, éppen úgy, mint a románokat, sőt ha az átvonulást valahol lehetővé tudjuk tenni az olasz csapatok részére, még nagyobb mértékben is, mert Mussolini alapelve, hogy orosz befolyást nem tűr sem a Balkánon, sem pedig a Kárpátok medencéjében.

Még felvetettem a román kérdéssel kapcsolatban azt az eshetőséget is, hogy mi történnék akkor, ha Oroszország Németországgal együtt támadná meg Romániát, leszögezvén egyúttal, hogy senki sem kívánhatja, hogy mi ilyen esetben quasi a román határokat védjük meg a német átvonulással szemben. Ciano gróf azt válaszolta erre, hogy ezt minden ember megérti és ez esetben az volna a teendő, hogy azonnal tanácskozásra üljünk össze, mert ily eshetőség az egész politikai helyzetet felboríthatná. Burkoltan célzott arra, hogy az angolok és franciák ekkor beavatkoznának a Balkánon, de nem nyilatkozott arról, hogy Olaszország ily esetben az olasz—magyar és az olasz—német konzultáción túlmenően mit csinálna.

Miután ismertettem Ciano gróffal a magyar kormány felfogását a külpolitikai helyzetről, ő is előadta, hogy miként vélekedik az olasz kormány az Olaszország és az egyes államok közötti viszonyt és a jövőt illetőleg.

Olaszország és Németország között a kapcsolatok Ciano gróf októberi németországi látogatása óta jók. Az olaszok tisztában vannak azzal, hogy Németország teljes leveretése és esetleges felosztása nem volna olasz érdek sem. Olaszországnak Franciaországgal és Angliával való viszonya határozottan javult azóta, amióta London eltekint az olasz hajók átvizsgálásától. Finnországot Olaszország hadianyaggal segíti és oda műszaki tanácsadókat is küld. Görögországgal és Törökországgal Olaszország kapcsolatai nagyon meg­javultak. Bulgária nem játszik szerepet az olasz számításokban, mert olasz részről azt tartják, hogy a bolsevizmus Bulgáriát máris nagyon megfertőzte. Olaszországnak Jugoszláviával való viszonya jó; fejlesztésére azonban nem helyeznek nagy súlyt, mert úgy vélik, hogy ez az állam rendkívüli módon legyengült és nem érdemes áldozatokat hozni a szorosabb együttműködés érdekében. Igyekezni fognak a status quot fenntartani és Jugoszlávia ügyeibe mindennemű beavatkozástól tartózkodni, kivéve azt az esetet, 1. ha Jugoszláviában kitörne a bolsevizmus, vagy 2. ha a németek próbálnának Jugoszláviában valamit elkezdeni. A jövőt illetőleg hangsúlyozta Ciano gróf, hogy a jelenlegi olasz külpolitika nem fog változást szenvedni. Azt hiszi, hogy a német támadás a tavasz folyamán be fog következni. Véleménye szerint az Egyesült Államok a háborúba nem fognak beavatkozni addig, míg Anglia létérdekeiben veszélyeztetve nincsen, akkor azonban igen. Az olasz külügyminiszter egyetértett velem abban, hogy a békét hosszabb időre Budapest—Belgrád—Róma szoros kapcsolata és együttműködése tudná fenntartani Európának ebben a részében. Nem titkolta, hogy Jugoszlávia bukása esetére is átgondolták a teendőket és arra az eredményre jutottak, hogy a Kárpátokra támaszkodó Magyarország Olaszországgal együtt ebben az esetben is fenn tudná tartani a hatalmi egyensúlyt. Végül arra kértem Ciano grófot, hogy támogassa az olasz kormánynál a magyar hadvezetőségnek komoly felszerelési hitel nyújtására irányuló kívánságait, amit Ciano kilátásba is helyezett, csupán arra kért, hogy katonai attachénk kellő időben tájékoztassa ezirányú kívánságaink felől.116

 

Küm. res. pol. 1940—23—31.

 

Másolat.

113 Ciano és Antonescu megbeszéléséről lásd: „Ciano naplója 1939—1943." 1939. december 23—26. Valamint: „Ciano's diplomatic Papers" London. 1948. 329—330. old.

114 A mellékletek másolatát nem találtuk a külügyminisztérium iratai között.

115 A „Pester Lloyd" („Morgenblatt") 1940. január 5-i száma „Deutsche Stimmen über Ungarns Politik". (Der grundlegende Charakter der friedlichen Revisionsidee.) címmel berlini keltezésű közleményt ismertet a magyar reviziós pölítikáról

116 A megbeszélésekről lásd még: „Ciano's diplomatic Papers" London 1948. 330— 332. old. — Valamint: „Ciano naplója 1939—1943." 1940. január 6—7.